Comuna Ulieș

Története az írott források és régészeti feltárások tükrében

Kányád a Kelet – Erdélyi Udvarhely – szék délnyugati részében található, Székelyudvarhelytől 15 km–re, Székelykeresztúrtól pedig mintegy 25 km–re.[1] A Hodos – pataka völgyteknőjében „eldugottan” húzódik meg, 550–575 m tengerszint feletti magasságban. Miklósfalvától délnyugati irányban haladva közelíthetjük meg a 137A jelzésű aszfaltozott megyei úton. A legközelebbi községközpont Székelyderzs (5 km), Felsőboldogfalva 11, Székelyudvarhely 16 km–re fekszik.

A falu egy kis földteknőben települt, szerkezetét tekintve kis dombvidéki halmazfalu. Nyugaton az Erős tető (777 m) emelkedik, keleten a Kőhát (796 m), délen a Berecki – tető (659 m) és az Őrhegy (756 m) képez határt Petek felé. A falu belterületét az északra folyó Hodos – pataka szeli át, melynek déli folyása már Hidegség – pataka néven ismeretes (ez pedig Berecki – patak néven a Petektől délnyugatra eső Verőfény – tető (735 m) északi oldalából ered). A Hodos – patakba ömlik jobbról (keletről) a Setét – patak, Kendereskert – árka, Szentegyház – pataka, balról a Kerekesné – pataka, a Kiscsere – patakával és a Dengő árkával.[2] A térség éghajlata mérsékelt szárazföldi. Azonban a dombvidékre jellemző éghajlatot némileg befolyásolja a Hargita tömbjének közelsége, különösen a térség  szaki településein. Az évi középhőmérséklet 7–8 C o körül alakul, az éves csapadékmennyiség általában 550–650 mm között váltakozik. A vörösesbarna erdei talaj a domináns, csekély arányban a podzoltalaj. A falu határában számos védett növény található: nárcisz, pünkösdi rózsa, lila vadliliom. Nevének eredete Kiss Lajos szerint a személynévként is használt „kánya” madárnévnek a –d képzős származéka.[3]

Kányád területe az őskorban
Kányád környékének őskoráról keveset tudunk. Roska Márton nagyszerű művében[4] ír egy innen származó neolitikumi kőbaltáról, de a „Sötéterdő” nevű határrész, ahonnan a lelet a megtaláló elmondása alapján származik, ma nem található meg Kányád határában, sőt az elmúlt 150 év forrásait/térképeit átnézve sem akadtunk nyomára. Egyetlen ehhez hasonló határnév létezik, „Sötétárok”, illetve az itt átcsörgedező „Sötét árok pataka”.[5]
A régészeti szakirodalom egyetlen adata mellett megemlíthetjük, hogy terepbejárásaink során több – néha igen nagy leletsűrűségű – őskori lelőhelyet találtunk, melyek a vidék korai lakottságáról tanúskodnak.

Kányád területéről a legidősebb leletek a neolitikumból származnak. Több helyről kerültek elő pattintott szilex pengék, csiszolt, illetve átfúrt kőbalták. Jelentős leletsűrűséggel találkozunk a késő rézkori Coţofeni-kultúra idejéből, ezen kívül bőven található lelet a középső bronzkori Wietenberg-kultúra, illetve egyéb bronzkori népességek idejéből, ami a vidék lakottságának a megnövekedését bizonyítja. A La Téne korszakban már sűrű lakottságra utalnak a lelőhelyek, illetve a leletek. Az őskori lelőhelyek a belterületen fedik egymást, a külterületen pedig külön-külön fordulnak elő.
 Kányád a középkorban

Kányád első írásos említése az 1332–1337 között készített pápai tizedjegyzékben maradt fenn.
1333–ban „Stephanus sacerdos de Kanad solvit II. banales” (István kányádi pap 2 báni dénárt fizetett), egy évvel később „Item Stephanus sacerdos de Kanad solvit II. banales antiquos”, vagyis ugyanazon István kányádi pap két régi báni dénárt fizetett.[6] A pápai tizedben szereplő templom alapfalai ma is jól láthatóak a „Régi temető”, vagy „Barátdűlő” nevű határrészben a Jásfalva felé vezető országúttól D–re a Kápolna – pataka által körülfogott dombon.[7] A templomnak kőből épített cinteremfala is volt: „Jastfalva felé fordulóban a Templom alatt vagyon egy föld, vicinussa […] felül a Templom cinterme”.[8]
Orbán Balázs a hagyomány szerint a pálos rendi szerzeteseknek tulajdonította az építését: „...az a hagyomány, hogy azt még a fehérbarátok – kiknek ottan kolostora volt – építették.”[9]

Kányád XVI–XVII. századi írott forrásait túlnyomó többségben a Mátyás király által elkezdett, majd a későbbiekben rendszeresített katonai jellegű székely összeírások képezik. Ezeket legtöbbször  hadi szemlék alkalmával végezték el, vagy előre kijelölt biztosok készítették ezeket. A székekbe kiküldött személyek az adott napra maguk elé rendelték a falvak bíráit és esküdtjeit és ezek eskü alatt tettek vallomást településük minden rendű és rangú lakójáról, így a feltett kérdéseknek megfelelően készültek el az általános, a katonáltatás és az adókirovás céljából kezdeményezett névjegyzékek
1523 májusában Szentmártonban kelt egy közjegyzői oklevél Kanyad–i Antal pap, Zenthmarthon–i plébános, az erdélyi Fehér megyében, pápai felhatalmazással rendelkező közjegyző bizonyítja, hogy 1523–ban a fenti napon, VII. Kelemen pápának első uralkodási évében megjelent előtte Lewethe–i Nagh Jakab és bejelentette, hogy bizonyos szükségtől kényszerítve házát és malmát és egyéb öröklött javait 16 forintért Kornis Miklósnak adta el oly feltétellel, hogy ha az eladónak a rokonai azokat vissza akarják szerezni, ezt csak a 16 forint lefizetése mellett tehetik.[10]

A XVI. század közepétől kezdve jelennek meg forrásaink közt a katonai összeírások, ekkor veszi kezdetét a nagymértékű, fejedelmi határozatokkal szentesített jobbágyosítás folyamata. Az 1562. évi székely felkelés leverése után a segesvári országgyűlésen (1562. június 20.) elrendelték a lázadásban résztvevő közszékelyek jobbággyá nyilvánítását, maga János Zsigmond több mint kétezer családot adományozott fejedelmi jobbágyként székely főembereknek, sőt lófőknek is. Ezen határozatokat a székely közösség, mint jogfosztást ítélte meg, közösségi tudatában az 1562. év előtti állapotok a székely szabadság korszakát jelentették.[11]
A II. János király hadában híven szolgált Udvarhely–széki fő emberek és lófők összeírásakor, 1566. július 11. előtt:

 „Az Wdwarhelij zekij fw wraymnak kijk wrwnknak feijedelwunknek hijveij es ez mostanij hadaban ok wetetlen Jelen voltanak.[...] Az lo feijeknek newek:Weres Janos, Dersij Pal, Dersij peter, Fwlo Istwan, Nagij Andras kányádiak. [12]
Ugyanitt  szerepel Kányádból Dersij Istwan, „Az mely lofeyek lofeosegekbeol kij estenek es most wrwnk eo N. zolgalattijara welwnk el Jwttenek”.[13] Az oklevél eredetije ma is megtekinthető a gyulafehérvári káptalan levéltárában[14]
           
1567–ben elrendelte az országgyűlés az udarhelyszéki porták összeírását, a 25 dénáros adó szedését megelőzően. Ez a fontos intézkedés mutatta a székelység vagyonerejét, a települések nevét és a kapuk számát is. A legkisebb községekben a kapuk száma 1 – 10, a közepesekben 15 – 40, a legnagyobbakban 40 – 60 kapu volt (Ders 45 portával szerepel).[15]

Ebben az összeírásban szerepel Kanijad 24 portával[16] Érdemes megemlítenünk, hogy a porta jelentése folyton változott. Sokszor – a XVI–XVII. században – néhány évenként. Kezdetben, I. Károly alatt 1336–ban egy olyan kaput jelentett, amin egy szénával vagy mással megrakott szekér be tud hajtani. A XVI. század második felében a királyságban egyre több személy alkot egy portát. 1610 elején az uralkodó már azt a törvényt írta alá, hogy 4 jobbágy vagy 12 zselllér számít egy portának. Később a 32 zsellér = 1 porta szintig jutottak. Fontos, hogy a papok, malmok, bírók, iskolamesterek, disznópásztorok stb. időnként adómentesek, és még lényegesebb, hogy a török sarcolása, árvíz, vagy a település leégése utáni években az egész falu vagy a leégett házai adómentességet kaptak, azaz az adóösszeírásban nem szerepelnek, így tűnhet túl kicsinek a lakosság. Szintén mentesek néha a szegények. Sokszor olvasható, hogy deserta, az hihetjük, hogy elhagyott, üres telek, s egyszer csak – talán csupán egyetlen helyen az egész forrásban, egész megyében – vette a fáradtságot az összeíró, és kiírta, hogy „propter miserabilem paupertatem deserta” azaz „szánni való szegénysége miatt puszta [–ként összeírva]”[17].

1576–ban az 50 dénáros adót fizető székely főemberek összeírásakor Kaniad 11 florens–el szerepel: Illustrissimi principis fl. 8, ill. özv. Benedictj chÿeffeÿ fl. 3.[18], tehát körülbelül 22 portával számolhatunk.

Egy évvel később, 1577. február 18.–i dátummal ismerjük meg „Petky Balint kaniadj”–t[19] egy timafalvi erdőrész peres ügyében, mint az eskető bizottság egyik tagját.
A következő említéssel egy 1583. április 28–i pálosi (pálosi kis betűvel, nem?) keltezésű protocollumban (milyen protocollum?) találkozunk. Itt Dersi Peter bevallását olvashatjuk: „szalagositotam uala az en Kaniadi ẅlesheliemet, egi szanto feoldet.”[20] Ezt a szántót Dersi 8 forint 25 dénárért örök áron eladja három fogott bíró (Szilágyi Udvarhelyi Tamás – derzsi prédikátor, Zsigmond István – Apor Péter jobbágya, illetve Barta János – Kálnoki Bálint szolgája) előtt Cseffei Benedekné Petki Katának és erről bizonyítólevelet ad. Ugyanebből az oklevélből kiderül az eladott szántóföld pontos helye is: „az zanto feold uagion Nagi–Keonel[21][…] egi feleol ualo vicinussa az orszag utia, Jasdfalua fele meneo, mas feleol ualo vicinussa Cikor Peter haza, harmad feleol beogozi nemes Istuannak tanorokia”.[22]   1587–ben Kaniadi Pal neve szerepel Petki Miklós november 11.–i keltezésű végrendeletében, mely szerint „Hagiok Kaniadi Palnak ugian Gaspar földebe meli ugian köves kwtra Jö uegel, tiz kalongia buzat.”[23]
1589. június 24.–én „Kaniadj Andras deakott[…] fel zabaditotta az vduarbiro teorvenjre az mj nemw bwza arraban voltak tiltok.”[24], ezért, hogy a falu előtt is bebizonyítsa ártatlanságát, 1590. július 7.–én „Kaniadj Andras deak jgert zabot cub. 10.[…] Tisztasagh penznek summaia”  fejében.[25]
1591. feria secunda proxima ante festum Exaltationis sanctae Crucis [szeptember 9., a Szentkereszt felemelésének ünnepe előtt két nappal] Hoggiaj Janos, Mintszentj Benedek kapitány képviselőjeként bíráskodott kányádi Bakó Lázár felperes és a kányádiakat képviselő Koczis Bálint és Nagy Pál peres ügyében, felszabadítva a falut Bakó Lázár tiltása alól.[26]
1592. március 17.–én ismét kányádi Bakó Lázár felperes tilalmát nyilvánítja felszabadítottnak az udvarbíró és visszajuttatja Tornó Imrének (Toró!), „az kynek ez eleot valo esztendeoben byrodalma volt benne.”[27] 
1595 szeptemberében, amikor Vitéz Mihály vajda kérésére a Báthory Zsigmond által mozgósított székely hadak segítségével Havaselvéről kiűzték Szinán pasa török hadait, megcsillant a régi székely szabadság visszanyerésének reménye. 1595. szeptember 15.–én Feketehalom mellett Báthory Zsigmond a székelyek kérésére kiállította a régi székely szabadság visszaállítását elrendelő szabadságlevelét, ennek értelmében a havaselvi őszi hadjáratban résztvevő székelyek felszabadultak a jobbágyság alól, visszanyerték régi szabadságukat
Ez az állapot viszont nem tartott sokáig, az 1595 decemberében tartott országgyűlésen Báthory visszavonta a szabadságlevelet. A közszékelyek nagyobb része valószínűleg csak most ébredt rá az álnok Báthory–féle politikára, arra a mindenki vérét felforraló hitszegésre, amely őket érte.[28] „Az országgyűlés ezen határozata a felszabadult székely jobbágyokat ismét jobbágyokká tette, egy éppen olyan erőszakos, mint cinikus törvénnyel, […] mely a maga meztelenségében tárja fel a székelység rászedetését”.[29]
 Nem meglepő tehát, hogy a székelyek 1599 őszén, amikor Vitéz Mihály vajda hadaival Erdélybe érkezett, újra hadba vonultak a frissen trónra került bíboros–fejedelem, Báthory András ellen. Mihály vajdának könnyen sikerült a maga oldalára állítania a Báthoryakat és a nemességet gyűlölő székelyeket, egyszerűen a székely nép rég áhított, de oly sokszor jogtalanul elvett szabadságát kellett „csak” visszaadnia. Ennek érdekében számos székely szabadságlevelet bocsátott ki, amelyekben szavatolta a jobbágysorba jutott, de a hadjárataiban részt vevő székelyek felszabadítását. A székely köztudatban ezen jogvisszaállítás lett a szabadság kora. Igaz, még az 1601. január 21. és február 8. között tartott kolozsvári országgyűlésen a rendek Bastával egyetértve a nemesek ellen fellázadt székelyek megbüntetését írták elő, de ezután Báthory Gábor az 1601. december 31.–én kiállított szabadságleveleiben a jobbágysorba jutott székelyeket „a paraszti és nemtelen állapotból” felszabadítja, mentesítve őket a jobbágyadóktól és kötelezettségektől, viszont a szabad állapotukkal járó hadi kötelezettségeik teljesítésére szólítja fel a szabados  vagy  szabad székelyeket. Ekkor már az összeírásokban is ezekkel a titulusokkal illették a jobbágysorból felszabadított székelyeket.
Az Udvarhely– és Keresztúr széki nemesek, lófők és szabad székelyek összeírásában, akik a császár és király hűségére felesküdtek, 1602. augusztus 11.–én Kányád a következő személyekkel szerepel: z. Kovács Mihály, z. Kovács János, z. Pál Lukács, z. Foró Imre (Toró!), z. Nagy Pál, z. Cziokor (Csukor) Antal, z. Cziukor Péter, l. Gáspár Deák.[30]

Az 1604. évi székely katonai összeíráson a megjelenési arány nagyon alacsony volt, olyannyira, hogy Bocskai István a székelyek generálisának a szemére vetette, hogy a kérésére hozzá küldött székelyeket, ha történetesen be kellett volna vetni, „az egész székelységnek hírének, nevének gyalázattjára lött volna; kiváltképpen az gyalogság, csak azon elvetett szolgák és béresek voltanak és az szolgálatra teljességgel alkalmatlanok...”[31] Ezen összeíráskor, 1604. március 15.–én a Nagi Ferench zazahoz tartozó Kányád is hasonló képet mutatott: Konja Antal, Chukor Antal, Chukor Péter, Kowach Georgj primipilik, Thompa János[32] gyalog puskás szerepeltek a listán, de a lap oldalára írt megjegyzés szerint „egj sincz; absunt omnes”, tehát egy sem jelent meg személyesen.
 
„Connumeratio universorum sedis siculicalis Vuduarhelÿ
Anno 1614 die 18 mensis februarij incepta”

Bethlen Gábort uralkodása kezdetétől foglalkoztatta a katonai szolgálatot teljesítő rendek és mindenekelőtt a jobbágysorba jutott székelyek visszaszerzése. Minden székely székre külön összeíróbiztosokat küldött ki. Ezek 1614. február 17. táján nagyjából egy időben láttak hozzá az összeíráshoz. Udvarhelyszéken február 18.–án kezdettek hozzá a munkához.

Az udvarhelyszéki lustrában jobbágyok, zsellérek és szolgák összeírásában teljes a rendszertelenség és a következetlenség, hiányosak, vagy ritkák a világosan elkülönült rovatok és általában ezek is hiányosak.

Hasonló a rendszertelenség Kányád esetében is:
Kanÿad
 
Pedites:
Elek Pal Judex (falusbíró)
Konia Pal
Libertini:
Kowach Janos senex (agg)
Dersi Mihalj es Janos szolgak
Vigh Peter
Tompa Janos
Pal Jakab orph. (árva)
Pal Pal orph. (árva)
Job.:

Baúsz Balas, Joannis Palosÿ de Vduarhely in curia nobilitarj commoranus
               
Eós Jobb.:
                Olah Ferncz
                Santa Janos Deak
                Mate Mihalj his duorum, Michaelis Balassÿ de Veczke
Post conf. fuit ped.:
                Pal Lukacz, ezt eggj ideigh a bello, ez alat coacta jobbaiúa teotte; dicti Michaelis Balassj
Post. conf. fuerunt Lib.
                Kowach Mihalÿ
                Chiokor Peter
                Nagy Ambrus ex bene placito, relictae Joannis Petkÿ (önszántából, Petky János özvegyének jobbágya)
Post. conf fuit L.:
Kowach Georgÿ betegsege mia hadba nem mehetúen, ez alat violenter Petkÿ Janos jozagahoz keoteleztek.
Post conf. fuit L:
                Toro Janos ex bene placito
Ante conf.:
                Nagÿ Pal, Joannes Petkÿ
Eös Jobbagÿ:
                Nagj Balasne, eiusdem Joannis Petkÿ
Post conf. fuit L.:
                Chiokor Antal ex bene placito a breúio, Balthasaris Veselenÿ de Palos
                Kowach Peter ex bene placito Andreae Beögözÿ
Adúena:
                Haÿdu Jstúan, eiusdem Andrea Beogeozÿ
 
Tehát összesen két gyalog székely (pedites), hat elárvult szabados (Libertini cum orph.), négy ősjobbágy (Job. avitici), tizenkilenc konfiskálás utáni, jobbággyá lett székely (Post conf. aliis subiectos), illetve egy jövevény (Aduena) szerepelt Kányádban az összeíráson.[33]
1627–ben a Bethlen Gábor által elrendelt  udvarhelyszéki nemesek, lófők, darabantok, hadi szolgálatra visszaszerzett székelyek és jobbágyok összeírásán Kányád a következő személyekkel szerepelt: Konÿa Pal, Cziukor Peter, Elek Pal, Kovacz Mihalÿ, Nagÿ Pal, Tompa Janos, Toro Mihalÿ,[34] Nagj Balas, Keczkes Gergelj, Cziokor Peter, Thoro Janos, Kovaczi Mihalÿ,[35] Olah Jstvan, Pal Lukaczi, Olah Peter, Tiboldj Jstvan,[36] Balo Peter, Kovaczi Peter, Molnar Janos, Olah Jstvan.[37] Ugyanebben összeírásban találjuk meg az özvegyasszonyok neveit is: „Az szegeny Eözvegÿ Aszszonÿallatok, kiknek fiok ninczen, es ha vagion is fiok, 16 Esztendőnek alatta valo idejűjek” Kanÿad: Kovaczi Georgjne.[38]
            Szintén 1627–ből való az ősjobbágyok összeírása Udvarhelyszéken („Coloni Avitici Sedis Vdvarhelÿ sequuntur hoc ordine”):
Kanÿad: Pauli Ugron vagy Relictae Joannis Petki ősjobbágyai?? nem tudtam eldönteni az összeírásból:
                                                            Mathe Mihalj
                                                            Olah Ferencz
                                                            Olah Janos budoso
                                                            Olah Blaga jövevenÿ menes pasztor[39]
 
1635. július 17.–én, Betfalván, az udvarhelyszéki nemesek, főemberek, lófők és puskás gyalogok összeírásán Alia Sámuel széki főkapitány beiktatásakor tartott lustra alkalmából Kányádból gyalog puskások („Veres Darabantok”) szerepelnek az összeíráson, „Laios Antal uram szaza–ban: Mihali Pal tizedes, Dersij Janos, Kovacz Marton, Kovacz Pal, Czokor Gergeli, Elek Geórgi”[40]
A Székely Oklevéltár új sorozatának V. kötetében egyetlen lustrát találunk, mégpedig a Sepsi–, Orbai–, Kézdi–, Udvarhely– és Marosszék hadköteles lakosságának az I. Rákóczi György által tartott hadi szemléje idején, 1635. október 29. és november 27. között készült összeírását.
Az összeírás annyira pontosan zajlott, hogy „maga I. Rákóczi György […] személyesen vette számba a hadköteles székelyek felkészültségét, hadi szerszámaikat, felszerelésüket.”[41] Minden egyes település sajátos állapota határozta meg az összeírás szerkezetét. Udvarhelyszéken az összeírást megelőzi a falusbírák és esküdtek jegyzéke a település neve után. Az esküdtek után elől áll a régi gyalogok vagy  gyalog puskások rovata (pedites, pedites pixidari veterani), majd ezt követi a korábban jobbágysorba jutott, de ekkor a hadi szolgálatra visszaállított gyalogok (recuperati)[42] lajstroma, majd végül következik a településenkénti összegzés. Ezen összeírás a hadköteles székelyföldi férfilakosságról minden másfajta kútfőnél teljesebb képet nyújt, egyben ez összegzi a legjobban a XVII. század első felében alkalmazott székely politika mérlegét, azt a törekvést, hogy a hadi szolgálatot teljesítő szabad székelyek társadalmi státusát megszilárdítsák, a jobbágysorba jutott székelyeket pedig visszahelyezzék a hadkötelezettséggel járó szabad székely állapotba. A Habsburg Birodalom berendezkedéséig ez a rendezés határozta meg a székely társadalom fejlődését.[43]
A lajstrom nem a hadi szemle alatt készült, hanem az megelőzően, vagy azt követően. Az összeírók felhasználták valamelyik Bethlen Gábor–kori lustrát (az 1623. vagy az 1627. évit, esetleg az 1614–es összeírást). Az összeírók ezek alapján kérték a települések esküdteit, hogy kik jelentek meg a hadi szemlén és milyen változás állott be társadalmi és jogi státusukban, kik távoztak el a faluból, vagy esetleg kik haltak meg időközben. Ezen vallomások alapján készült el az új összeírás. Maga a fejedelem november 14.–én érkezett meg Székelyudvarhelyre, ahol november 19–ig időzött, megtartotta itt is a hadi szemlét, összeíratta Udvarhelyszék hadi szolgálatot teljesítő férfilakosságát.  Ez időben, 1635. november 18.–án, Homoródszentpálon Kovács, másként Deák Bálint által összeírt udvarhelyszéki hadköteles székelyek jegyzékében szerepel Kanÿad, a 28. folion (lapon).
Kanÿad
 
Septem jurati
Konÿa Pal Biro
Mihalj Pal
Konÿa Gergelÿ
Kouacz Marton
Dersi Janos
Elek Geórgÿ
Cziukor Gergelÿ
 
Pedites Pixidarii
Konÿa Pal Fia Pal
Elek Pal. M. h., Fia Geórgÿ
 
Recuperati
Tompa Janos abest, Vgron Pal vramnak az megh holt vrunk atta,
Leuelet is producala eó K[egie]lme
Vigh Peter M. h. Jozagat az Anýa birja
Dersi Janos Fia Jstuan
Tompa Peter Fogarasi Drabant.
Eórókseget Vgron Pal vram penzen vótte megh
Pal Jacab Fia Janos
Mihalj Pal, Pal Jacabbal E. K.
Kouacz Marton
Cziukor Marton Vagus, Zalanczÿ Jstuan vram birja eóróksegeth
Toro Mihalj M. h. Eórókseget az felesege birja
Konÿa Mihalj Toro Gergeljne mostani vra. Ennek Fia Janos
 
[Summa]
Pedites Pixidarii                      nr. 1
Recuperati                               nr. 6.
1637. szeptember 25.–én a hadköteles udvarhelyszéki székelyek összeírásán Kányád szintén a Lajos Antal százához tartozott, a következő személyekkel: „Mihalj Pal tizedes, Dersij Janos, Kovacz Marton, Konia Pal, Czako Gergelj, Elek Geörgj, Konia Gergelj bjro”[44]
1653. december 20.–án, Homoródszentmártonban kelt az 1653. évi moldvai hadjáratokból távol maradt udvarhelyszéki hadköteles székelyek jegyzéke, II. Rákóczi György erdélyi fejedelem utasítására. Falvanként a település bírája és két esküdt tett vallomást a fejedelmi utasítás szerint, a vizsgálat végén közölt kérdésekben:
Kaniad: Jurati Konya Gergely
                   Pal Jakab
                   Kovacz Marton
Kouacz Marton Az elsőszeri ket hadba nem mönt, az kesebszeri be mónetelkor megh jndulvan, az utbol visza jöt
Dersi Jstvan Redeine Azoniom szolgaya”[45]
Középkori templom[46]
A középkori Kányád és Udvarhelyszék egyház- és művelődéstörténetének egyik kiemelkedő emléke egy 1515-ben megjelent prédikáció-gyűjteményhez kapcsolódik.[47] A kötetben található legrégebbi, leghosszabb összefüggő kézírásos szöveg magyar nyelvű Mária-imádság[48] (1. tábla/1. kép), melynek záradékából kiderül, hogy a kötet legelső tulajdonosa 1524-ben Érsiki György kányádi pap (georgius ersyky presbiter postillo de kanyad) volt. A prédikáció-gyűjtemény 1545-ben György dályai pap tulajdonába (georgy presbiteri de Dalya), majd a kányádi származású Miklós muzsnai paphoz (nicolaui de ...anad plebani de musno) került.[49] A „Kányádi Töredék” azért is jelentős a középkori Udvarhelyszék egyháztörténetének vonatkozásában, mert közvetett módon a pálosokkal hozható kapcsolatba (ugyanez a Mária-imádság a 15. századi Götweigi Kódexben is megtalálható, amely magyarországi pálosoké volt). Pálos szerzetesek[50] jelenlétére a Székelyföldön történeti források nem utalnak, Kányádtól délre viszont nem messze fekszik az egyelőre tisztázatlan néveredetű Pálos helység (első említése 1298-ból ismert)[51], és – bár értesülései nem minden esetben megbízhatóak – Orbán Balázs is arra utal, hogy a két falu közti templomot a hagyomány szerint „... még a fehérbarátok – kiknek ottan kolostora volt – építették”[52]. Ha pálos kolostorra nem is, de pálos műveltségű vagy múltú kányádi papokra joggal gondolhatunk a fenti adatok alapján.

A nyelvemléket befogadó kötet (25,5 X 18 cm nagyságú, igen rongált, fatáblás bőrkötésű) Postillae sive expositiones epistolarum et Evangelorum tam dominicalium quam ferialium[53] című prédikáció – kötet gyűjtemény 1515–ben megjelent kiadása. A kötet 236 számozott levele az egyházi naptár sorrendjében tartalmazza az ünnepnapokra textusként előírt új testamentumi részek Vulgata – szövegét a megfelelő postillával[54], azaz a citátumot magyarázó prédikáció szövegével. A kötet lapszélein, a borítókon számos kézzel írott bejegyzést, ún. „margináliát” találhatunk. A jól megállapítható legrégebbi beírás a magyar nyelvű Mária – imádság. E mellett még posszesszor – bejegyzéseket találunk. Legkorábbi közvetlenül az említett Mária – imádság alatt található, mintegy záradékaként az imádságnak: „geo2gÿ e2ƒÿkÿ p2eƒbit2ÿ poƒtillo | de kanÿad”
A bejegyzés elején álló 1524–es évszámot nyugodtan tekinthetjük az elsőként ismert Érsíki György kányádi lelkipásztor által lejegyzett Mária – imádság felső határának.
Az „e2ƒÿkÿ” név lehetséges olvasatainál érdemes megemlítenünk a Bökényi Pálnak Bakócz Tamás esztergomi érsekhez írt levelét, amelyben ez a szó „érsek” olvasattal szerepel.[55]

A második ismert tulajdonos névbejegyzése a hátulsó kötéstábla belsejének közepén található:   „ Liber georgy presbiteri de Dalya […] 1545”.
A következő tulajdonos az imádság alatti bejegyzéseket nagy, ormótlan betűkkel írta keresztül: „Liber iste […] nicolaui de (k)anad plebani de musno”.
Az utolsó poszesszor – bejegyzés jóval későbbi: „Sum poßessor Huius Libri | Albert9, cognomine Molduuai | Anno Domini 1634 Die Aug | scribeta”. Ezután két évvel volt a mikházi ferences rendház alapítása, 1636–ban. Az utolsó tulajdonosjegy évszáma és a rendházalapítás közelsége utalhat a könyv „vándorlásának” befejeződésére és a mikházi ferencesekhez való átkerülésére.[56] Feltevésünket megerősítő adatként említhetjük még azt a meggondolkoztató körülményt, hogy a postilla – kötetünk két legrégebbi posessor– bejegyzésében mind a kányádi, mind a dályai tulajdonos presbiternek vallja magát. A katolikus egyházi szóhasználatban ugyanis a presbiter (áldozópap) elnevezés főleg a szerzetesrendekben használatos: így nevezik a papi renddel bíró rendtagokat, mintegy megkülönböztetésül a pappá nem szentelt szerzetesektől. Az is lehetséges tehát, hogy a két könyvtulajdonos nem világi plébánosként (plebanus, sacerdos) látta el a két község egyházi szolgálatait, hanem mint a közeli kolostor tagja. Ez egyben tökéletes magyarázattal szolgálna arra is, hogy a könyv birtokosa miért követte liturgikus gyakorlatában a pálos – hagyományt.

A középkori templomra vonatkozó első közvetlen írott utalás csak a 17. század közepéről való és a rossz állapotba kerülő templom renoválására vonatkozik. Az adat egy 1791-es jegyzőkönyvben maradt fenn: „A Kányádi Ref. Ecclanak Temploma Renovaltatott volt meg ezelőtti 1642-be. Első Rakoczi Erdélyi Fejedelem idejébe amely annak előtte mint egy 40 esztendőknek lefolyások alatt pusztán hevert az helyen, ahol most Temetője van az Ecclanak, amely a Régiségtől megromladozott, a nép is megszaporodván elégséges nem volt, hogy ott az Isteni tisztelet tovább folyhasson, a mellyet Jásfalvi Kelemen Miklós Curatorságába renovaltak volt 1642-be”.[57] Az iratból egyértelműen kitűnik, hogy a 17. század elejétől a templom romos állapotban volt, valószínűleg használaton kívül. A legelső forrás, amely meg is nevezi a templom helyét, 18. század végi: „Jastfalva felé fordulóban a Templom alatt vagyon egy föld, vicinussa […] felül a Templom cinterme”[58], tehát a templomnak kőből épült cinteremfala is volt. Ezt megerősíti az I. katonai felmérés (1769-1773 k.) is, mely a beazonosított helyen fákkal körbevett templomot ábrázol.[59]
A 18. század végén az ismét omladozó templom teljes újjáépítését rendelik el, viszont nem a régi helyén, hanem a mesteremberek javaslatára a falu területén. A templomépítőknek 1792-re elfogyott a pénzük, ebből az esztendőből két egyforma kéregető levelet ismerünk a Kányádi Egyházi Levéltárból, melyeket Bodor Pál, a régi templom utolsó lelkésze írt sajátkezűleg.[60] A tiszteletreméltó lelkész sírját jelölő sírkövet ma is a „Régi temetőben” találjuk.

  Itt még érdemes megemlítenünk a kányádi Református Egyház tulajdonában található, viszonylag jó állapotban levő Váradi Bibliát, illetve egy 16. század végi aranyozott ezüst kelyhet. A kehely délnémet munkákkal rokon, eredetileg valószínűleg világi rendeltetése volt.[61] Mesterjegye: PK – Petrus Kersten, 1574-1597, szebeni ötvösmester.[62]
 
2005. és 2006. májusában Sófalvi András vezetésével a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum a székelykeresztúri Molnár István Múzeum együttműködésével és a kolozsvári Babeş Bolyai Tudományegyetem történész-régész hallgatóival együtt leletmentő feltárást folytatott a Kányád és Jásfalva közti „Régi Templom” (v. „Régi temető”) dűlőben a két falu középkori és kora újkori templománál.

Az 1332-1337-es pápai tizedjegyzékekben már szerepelő Kányád középkori templomáról az első adatok a XVII. századból származnak, ekkor felújítás történik a templomban. A fokozatosan egyre rosszabb állapotba kerülő templomot a XVIII. század végén bontják el, falainak és falkiszedéseinek vonulatai ma is jól kivehetők a felszínen.

A régészeti feltárás elsősorban a templom szentélyének D-DK-i, valamint a hajó D-i részére terjedt ki, ugyanis a Szentegyház-pataka ezt a részét egyre inkább pusztítással fenyegeti (1, 3. szelvény). A 2. szelvényt a templomdomb Ny-i végénél nyitottuk, a templomot övező cinteremfal megkutatása céljából.
A kutatások számos nagyon fontos információval szolgáltak, ugyanakkor számos kérdést felvetettek és nyitva hagytak.

A feltárás során napvilágra került Kányád első, Árpád-kori (XII. század) temploma; félköríves szentélyének döngölt agyagos technikájú falalapozását eddig mindössze egy helyen figyelték meg a Székelyföldön. A legelső templom körüli temető sírjaihoz tartozik az összesen 56 feltárt temetkezés jelentős része, a templomot a késő Árpád-korig használhatták. A sírok mellékletei közül kiemelendők az Árpád-kori köznépi ékszerek Udvarhelyszékről eddig kevéssé ismert darabjai, az ezüstből és rézből készült S-végű hajkarikák. Az első templom néhány egyszerű profilozású kőfaragványát is megtaláltuk másodlagosan befalazva. Az I. templom felmenő falaiból feltárásunkon nem került felszínre egyelőre semmi maradvány. Eddig ismeretlen okokból (talán rossz állaga miatt) fokozatosan elbontották a templomot, és tőle K-re egy másik, kisméretű félköríves szentélyt építettek. Ehhez hamarosan csatlakozott egy új templomhajó, ez jelentette az I. templom végleges megszűnését. A szokatlan méretű és kiképzésű szentélyhez D-ről építettek hozzá másodlagosan egy melléképületet (sekrestyét?), ez utóbbi a Székelyföldről eddig nem volt ismert a középkorban. A templom fennállásának második fázisában kerülhettek a falra azok a freskók, amelyeknek néhány töredéket a feltárások során megtaláltuk.

A késő középkorban (XV. század második fele – XVI. század első fele) a II. szentély és a melléképület elbontásával, a hajótér meghagyásával, ehhez egy nagyméretű gótikus, sokszögzáródású támpilléres szentélyt építenek. A hajót beboltozzák (két boltozati borda szegmense került napvilágra a feltárások során), a templomra új nyílászárok kerülnek (a templom bontási rétegéből mérműves ablakok alkotórészei kerültek elő). A gótikus fázis téglapadlóinak részlete került napvilágra; a templomhajóban XIV. századi sírokat tártunk fel.
Írott forrásokból 1642-ben a templom renoválásáról értesülünk, ekkor javítják ki a XIV. század után épült cinteremfalat is. A templom fennáll egészen a XVIII. század végéig, Bodor Pál lelkészsége idején kezdődik el az új templom építése a mai Kányád falu belterületén. Az ásatások során pártás, illetve koporsós temetkezések is feltárásra kerültek. Két sírban ezüstdenárt találtunk (Zsigmond és Mátyás korabeliek).

A feltárt jelenségek alapján elmondható, hogy a székelység megtelepedése előtt Kányádnak már volt temploma, melyet a középkor folyamán többször átépítenek (két román kori és egy gótikus fázis, XVII. századi javítás).
A gótikus szentély kiterjedését, sekrestyéjét, a templomhajó(k) fázisait, átépítéseit a jövőbeli kutatások újabb adatokkal bővíthetik. A nagyobb felületet átölelő feltárás a középkori faluhelyek (Jásfalva, Kányád) és a templom viszonyát is más megvilágításba fogja helyezni.[63]

Középkori (udvar)ház nyomai Virágkertben:
1984. november végén Derzsi Pál nagygalambfalvi tanító jelentette a székelykeresztúri Múzeumnak, hogy Kányád határában töredékes kályhacsempékre bukkant. A székelykeresztúri múzeum akkori régésze, Benkő Elek és Székely Attila kimentek a helyszínre, december 4.–én, ahol Derzsi Pál csaknem ép, kiegészíthető kályhacsempéket adott át a múzeumnak. 1985. júliusában egy rövid leletmentőásatást folytattak, két kis szelvénnyel. Egy 15-16. századi földfelszínre rakott épületet tártak fel, melynek döngölt agyagpadlója alatt a laza föld miatt a ház építői egy lebontott 15. századi kályha csempéit és kályhaszemeit helyezték padlóalapozásnak.

A rövid leletmentő ásatás teljes anyaga jelenleg a székelykeresztúri Molnár István Múzeumban található, megtisztítva, beleltározva, egy része restaurálva. [64]
Ugyancsak a fent említett helyen, Virágkertben, az elmúlt 4-5 év terepbejárásai során még három elkülöníthető lelőhelyre bukkantunk. Mindhárom helyen található őskori leletanyag is, de a középkori dominál.
 
Felhasznált irodalom
 BENKŐ Elek
1992        A középkori Keresztúr-szék régészeti topográfiája, Varia Archaeologica Hungarica, V, Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézete, Budapest.
 BUSTYA Endre
1972    A Kányádi Töredék, Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, 16, Kolozsvár.
C.N.H.
1899    Réthy László: Corpus Nummorum Hungariae – Magyar Egyetemes Éremtár, I, Budapest.
DÁVID László
1981    A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei, Kriterion,  Bukarest.
 DERZSI Csongor-SÓFALVI András
2008 Régészeti kutatások a kányádi középkori templomnál (2005-2006). Acta Siculica II, Sepsiszentgyörgy. (nyomdában)
             E.O.
            2004    Erdélyi Okmánytár, II, 1301-1339, Regesztákban jegyzetekkel közzéteszi Jakó
Zsigmond, Magyar Országos Levéltár, Budapest.
 HOREDT, Kurt
1953    Şantierul Moreşti, Studii şi Cercetări de Istorie Veche, IV, Bucureşti.
 I. KATON. FELM.
I. Katonai felmérés. Erdély. 1769-1773, Budapesti Hadtörténeti Intézet. Térképtár. Jelz.: B IXa 1123. Lépték: 1: 28.800.
 KISS Lajos
1988        Földrajzi nevek etimológiai szótára, I-II, Budapest.
 MON. VAT.
1887        Monumenta Vaticana historiam Regni Hungariae Illustrantia, Bev.: Fejérpataky László, I/I, Franklin-társulat, Budapest.
 ORBÁN Balázs
1868    A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból, I, Pest.
PROTOCOLLUM
1779         Protocollum seu Matricola, Az Udvarhelyi Református Egyházmegye
Protocolluma 1779-től. Udvarhelyi Egyházmegyei Levéltár.
             SĂŞIANU, Alexandru
1986    Ezüst- és ónművesség a XVI-XIX. században. A nagyváradi református egyházmegye kegyszerei, Nagyváradi Református Egyházkerület, Nagyvárad.
 SZ.O.
1872-1934
Székely Oklevéltár, I–VIII, Szerk.: Szabó Károly, Szádeczky Kardoss Lajos, Barabás Samu, Magyar Történelmi Társulat – Magyar Tudományos Akadémia, Kolozsvár – Budapest.
WAGNER, Ernst
1977    Historisch-statistisches Ortsnanamenbuch für Siebenbürgen, Köln-Wien.
 UNGER Emil
1980    Magyar éremhatározó, I-II, Második kiadás, Budapest.
 VALTER Ilona
2005    Árpád-kori téglatemplomok Nyugat-Dunántúlon, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, Budapest.
 
Derzsi Csongor

[1] A két középkori mezőváros (Székelyudvarhely – oppidum:1485, Székelykeresztúr – oppidum: 1459)  közelsége Kányád és a többi környékbeli falu esetében is inkább a falupusztásodást, elnéptelenedést (ezt a ma is igen gyakori „falubetegséget”) segítették elő, mint annak fejlődését. „A mezővárosi fejlődés és a […] falupusztásodás összefüggését székelyföldi adataink is igazolják.  A folyamatosan növekedő népességnek a mezővárosok eredeti határa a 15–17. századra már szűknek bizonyult, miközben a közeli falvak esetében a mezőváros szívó hatása érvényesült. E kettős folyamat szomszédos falvak bekebelezéséhez vagy pusztulásához vezetett”. ld.: Benkő – Demeter – Székely 1997., 35. old.
[2] Vofkori 1998. 480–481. old.
[3] Kiss 1997. I., 680. old.
[4] Roska 1942., 119. old.
[5] Ezen a helyen rendszeres terepbejárások után sem találtunk emberi tevékenységre utaló régészeti nyomot.
[6] MonVat I. 15, 133. old.
[7] A templomrom azonosítása a helyneveket is figyelembe véve meglepően egyszerű volt, ugyanis a helyszínen folytatott első terepbejárásunk során sikerült beazonosítani a vékony gyepréteg alatt húzódó templomrom és az ezt körülvevő cinteremfal alapfalait.
[8] Protocollum Seu Matricula 1779. 208. old.
[9] Orbán 1868. 178. old.
[10] SzOkl III. 228–229., ill.: http://www.arcanum.hu/mol/lpext.dll?f=templates&fn=main–hit–h.htm&2.0, DL
  30557–es jelzettel; az internetes forrásban tévesen Komyad szerepel Konjad (Kányád egyik ténylegesen létező középkori neve) helyett.
[11] SzOkl ú.s. IV. 14. old.
[12] SzOkl II. 195–198. old.
[13] U.o.
[14] Cista Ugachaiensis Fasc. II. nro. 16.
[15] Jakab – Szádeczky 1901. 267. old.
[16] SzOkl II. 219. old.
[17] A porták különböző korokban való változását és értelmezését Batizi Zoltán szíves közléséből ismerjük.
[18] SzOkl ú.s. IV. 40 old.
[19] SzOkl ú.s. I. 16. old.
[20] SzOkl ú.s. I. 20–21. old.
[21] Nagy Kő (szerk.)
[22] U.o.
[23] SzOkl IV. ?? old.
[24] SzOkl ú.s. I. 60. old.
[25] SzOkl ú.s. I. 106. old.
[26] SzOkl ú.s. I. 226. old.
[27] SzOkl ú.s. I. 229. old.
[28] Demény 1976. 120.old.
[29] EOE III. 359. old.
[30] SzOkl V. z –szabad székely, l –lófő. (szerk.)
[31] EOE V. 400. old.; Benda: Bocskai levelek, 182–183.
[32] SzOkl ú.s. IV. 164. old.
[33] U.o. IV. 202, 308–309. old.
[34] U.o.. IV. 715. old.
[35] U.o. 778. old.
[36] U.o. IV. 779. old.
[37] U.o. IV. 781. old.
[38] U.o. IV. 792. old.
[39] U.o. 796. old.
[40] SzOkl ú.s. VI. 27. old.
[41] SzOkl ú.s. V. 5. old.
[42] Az 1635. évi összeírásokban gyakran találkozunk jobbágyokkal, de ezek kivétel nélkül azon volt hadköteles szabad székelyek számbavételére utalnak, akik a hadi szemlét és a lustrát megelőzően és a fejedelem akarata, vagy éppen a vonatkozó országgyűlési határozatok ellenére jutottak valamilyen oknál fogva jobbágysorba, de akiket I. Rákóczi György vissza akart szerezni, a korabeli szóhasználatnak megfelelően recuperalni, a katonai szolgálatot teljesítő szabad székelyek sorába. A nevekhez fűzött megjegyzések színes képei a székely társadalomban észlelhető sokrétű, nemegyszer ellentmondásos mozgásnak. Jelzik, hogy a katonáskodó szabad székely elem védelmét követő fejedelmi politika mennyire nehezen tudott érvényesülni, mily sok rendi vagy magánérdek keresztezte. SzOkl V. ú.s. 10–11. old.
[43] SzOkl V. ú.s. 12. old.
[44] SzOkl ú.s. VI. 75. old.
[45] SzOkl ú.s. VI. 314. old.
[46] Derzsi-Sófalvi 2008.
[47] A „Postillae sive expositiones epistolarum et Evangeliorum tum dominicalium quam ferialium” c. kötetben található 236 levél az egyházi naptár sorrendjében tartalmazza az ünnepnapokra textusként előírt újtestamentumi részek Vulgata szövegét a megfelelő postillával, azaz a citátumot magyarázó prédikáció szövegével. A nyomtatott szövegek mellett kézzel írott bejegyzések vannak. Vö. BUSTYA Endre 1972, 296.
[48] A szöveg Bustya Endre nyomán „Kányádi Töredék” néven terjedt el a szakirodalomban.
[49] BUSTYA Endre 1972, 299; DÁVID László 1981, 177.
[50] Bustya Endre hívja fel a figyelmet arra, hogy az áldozópap jelentésű presbiter főleg a szerzetesrendeknél volt használatos. Vö. BUSTYA Endre 1972, 303.
[51] WAGNER, Ernst 1977. 288.
[52] ORBÁN Balázs 1868, I, 178.
[53] Bustya 1972. 296. old.
[54] A „post illa verba” = azon szavak után fordulatból ered az elnevezés, ugyanis a szentbeszédet az evangélium felolvasása után mondták el.
[55] Bustya 1972. 297. old.
[56] Bustya 1972. 303. old.
[57] Idézi DÁVID László 1981, 177.
[58] PROTOCOLLUM 1779, 208.
[59] I. KATON. FELM., 193. térképszelvény.
[60] A Kányádi Egyházi Levéltár iratai között.
[61] A kehely leírásáért Kiss Erikának (Magyar Nemzeti Múzeum) ezúton szeretnénk köszönetet mondani.
[62] A mesterjegy pontos analógiája: SĂŞIANU, Alexandru 1986, 34. 18. kép.
[63] A részletes tanulmányt ld. Derzsi-Sófalvi 2008.
[64] Benkő Elek kézirata az ásatásról a székelykeresztúri Molnár István Múzeumban. Részletes közlése egy monográfia keretében előkészületben (Benkő Elek−Székely Attila: Középkori udvarház a Székelyföldön)